|
• Szoborszerűen kifinomult külső - a Z érzés megalapozásáért
Az új 370Z külső megjelenése már első ránézésre is visszatükrözi a megszokott Z ikon
dinamikus karakterének vonalvezetését. A reflektorok csúcsától az utolsó
centiméterig, a derékvonaltól a kabintető ívén keresztül a kipúposodó sárvédőkig,
a "tin box"valamennyi centimétere a felszín alatt megbúvó teljesítmény hátsókerék
meghajtásra gyakorolt ellenállhatatlan hatását hangsúlyozza.
A tengelytávolság - az előző modellhez képest - 10 cm-el megrövidítve nem csak a
határozottabb kezelhetőséget és dinamikusabb teljesítményt, de az agresszívabb sportos
beállítottságot is biztosítja. Ugyanakkor, annak ellenére, hogy számos a szilárdságot
fokozó és továbbfejlesztett kiegészítővel van szerelve, súlya nem haladja meg az előző
modellét. Jelentős súlycsökkentés volt elérhető az alumínium motorháztető, ajtók és
hátsó fedél alkalmazásával, valamint a kasztni struktúrájának optimalizálásával.
A mellső oldal sárvédőin kiemelkedő Z embléma egyben az irányjelző lámpa funkcióját
is átvette, ezzel is tovább hangsúlyozva a világszerte jól ismert Z betű jelentőségét.
A nyolc különböző színválaszték között három új is szerepel, mint a különleges sárga,
a két-három felületnyi gyöngyház borítást magán viselő La Mans kék és csillogó
gyöngyház-fehér.
Valamennyi felület a Nissan karcmentes védő pajzsával van ellátva, amely önhelyreállító
képességével rekonstruálja a fényezésen esett közepes karcolásokat. (...végre nem
csak a mosópor és a mosógép intelligens, de az autó fényezése is ...szerk :-)
• Az interior magas színvonalú kidolgozottsága - funkcionalitás maximális kihasználhatóságáért
Az új Z "kokpit" dizájn egyszerű biztonságérzet, valamint az autó és vezetője közötti
egység érzésének megteremtésére törekszik.
A vezető ülés vállmagaságban megerősített szerkezete a jobb támaszkodást biztosítja,
csípő magasságban pedig megakadályozza a vezető testének oldalsó elmozdulását, ezzel
is visszatartva az erőteljes kanyarodási energiákat. A fej és a háttámla közepe
csúszásgátló anyaggal lett borítva, kombinálva az keresztcsigolya környéki megtámasztással,
amellyel elérték, hogy a vezető folyamatosan megtarthassa a legoptimálisabb vezetési
pozícióját.
Az egyszerűbb kezelhetőség érdekében a pedálok, a kormány és az A/B oszlopok helye
is úgy lett kialakítva, hogy optimálisan szolgálja mind a nyílt, mind a városi kanyargós
vezetési akciókat.
A Z három nagymérető mérőműszere követi a sportos vonalvezetést, könnyen olvasható
feliratokkal és funkcionalitásokkal rendelkezik. A másik három kisebb mérőműszer szintén
ez eddigi Z hagyományokat követi.
Ez az első Fairlady Z modell, amely a Nissan intelligens kulcsrendszerével és gombnyomásos
motorindítójával van felszerelve, ahol a nyomógomb megnyomásával egyidőben valamennyi
mérőműszer szinkronizálva mozgolódik mindaddig, amíg a motor életre nem kel.
A generáció egyéb finomításainak sorában van még többek között az utas oldali
kesztyűtartó-rekesz átalakítása, valamint az ülések mögötti hely megnövelése, amely
lehetővé teszi kisebb tárgyak elhelyezését az utas-ülés visszahajtása nélkül.
A golfozók megnyugtatására pedig, mostantól nem csak egy, de akár két golftáskát is
elnyel a megnövelt csomagtartó. A BOSE hangrendszer és a HDD alapú CARVINGS navigációs
rendszer gyári opcióként kerül felajánlásra...
A belső felületek és az ülések színválasztéka továbbra is a 350Z-nél már eddig megszokott
egyszerűséget követi, hiszen a narancssárgán kívül, mindössze csak fekete és szürke
"színek" választhatóak. (..remélhetőleg -előbb mint utóbb - ezen választék is bővítésre
kerül ...szerk.)
• Egy világklasszis erőforrás - a kimagasló kezelhetőségért és maximális teljesítményért
A külső és belső jegyek változására a Nissan's változó szelepvezérlésű és emelkedésű
rendszerével (Variable Valve Event and Lift-VVEL) szerelt VQ37VHR erőforrás teszi fel
a koronát, amely a 247 kw (336 PS) maximális teljesítményét (7000 rpm-nél) maximális
365 N-m (5200 rpm) forgatónyomaték mellett adja le.
Az erő és könnyed vezetés kombinációjának eredményeként ez a figyelemreméltó teljesítményű
motor egyenletesen és megerőltetés nélkül gyorsul egészen a kezdetektől a legmagasabb
sebességi tartományokig.
A Fairlady Z a világ első hat sebességes manuális szinkronizált fordulatszám vezérlőjével
ellátott autója, amely a sebeségváltás során összehasonlítja és optimalizálja a motor
sebességét - vezető sebességválasztási mozdulatával/műveletével.
A 7 sebeséges automata sebességváltó szintén használható kézi váltási modul, amely -
világszinvonalú válaszidővel - biztosítja a vezető számára a manuális váltás élvezetét
is.
A sasszé dupla kereszt lengőkaros felfüggesztésű mellső, többlengőkaros hátsó
felfüggesztés kombinációjával, belülről állítható lengéscsillapító rugókkal egyedülálló
úttartást és kezelhetőséget biztosít a jármű számára.
A négy kerékre felszerelt szemben álló dugattyús aluminium féknyerges AKEDBO
fékek egyenletesen megbízható fékezési teljesítményt biztosítanak, mint a forgalmas
városi, mint országúti nagy sebességű és kanyargós száguldozás során.
• Kifinomult biztonsági rendszerek a vezető és utasa biztonságáért
Valamennyi új Z-ben szabványos, környezetkimélő rendszerek biztosítják a környezeti
terhelések minimalizálását, vigyázzák mint a vezető mint utasa biztonságát:
• Dinamikus Menetstabilizáló Rendszer - Vehicle Dynamic Control (VDC)
• Biztonsági zóna-szerkezet - Nissan's high-strength, safe Zone Body construction
• Gyalogossal ütközéskori sebesülés csökentő - Body construction for mitigating pedestrian injuries (with pop-up engine hood)
• Kettős kiegészítő visszatartó rendszerű vezetői és utas légzsák - Dual SRS air bag systems for driver and passenger
• Kiegészítő visszatartó rendszerű vezetői és utas légzsák - SRS side air bag systems for driver and passenger
• Kiegészítő visszatartó rendszerű függöny légzsák - SRS curtain air bag systems
• Aktív fejtámasz - Active Head Restraints
• Biztonsági öv előfeszítő - Seatbelts with a pretensioner and load limiter
• Biztonsági öv dörzskapcsoló - low-friction seatbelts in both seats
A megengedettnél 50%-al kevesebb károsanyag kibocsájással az új Fairlady Z
generációk igazoltan a legalacsonyabb károsanyag-kibocsátású autók kategóriájába
tartoznak.
Ugyanakkor pedig alkotórészeinek újrahasznosíhatósági százalékában is az igen
előkelő 95%-os helyet foglalja el. (... amely számadat egyenlőre minket a jelen
esetben nem különösebben hoz lázba, hiszen első felhasználásáig sem jutottunk
még el ...szerk :-))
Sz.S
|
|