1957-ben a fiatal marketing menedzser Yutaka Katayama meggyőzte a NISSAN társaság menedzsmentjét,
hogy az autóversenyzés és versenyprogramok támogatása kedvezően befolyásolhatja a Nissan Motors
és a Datsun márka világ körüli bevezetését és elismerését. Tette ezt annak ellenére, hogy
közvetlen főnökei egyszer már - veszélyesnek nyilvánítva - elutasították javaslatát...
Mindez egy fontos momentum volt, mint a Nissan, mint Mr. K. karrierjének további alakulásában...
Engedélyezték számára, hogy pár autóval benevezzen az 1958-as Ausztrália Körüli Mobilgas
Próbára ( "1958 Around Australia Mobilgas Trial"), amely mint ember, mint gépe számára
veszélyes próbatételt jelentett, hiszen általában az induló járművek jelentős hányada be sem
tudta fejezni a versenyt.
Azzal a meggondolással engedték útra őket, hogy ha a Datsunok ebben a mezőnyben kiesnek, semmiféle
hátrány nem származhat belőle, viszont ha végigcsinálják, olyan nyilvánosság elé kerül a márka,
amely jelentősen növelheti majd a Datsunok világ körüli imidzsét... tehát az esély adott volt a
csapat és a márka számára.
Mr. Katayama lett az utazó csapat és a versenyzők Mr. K. Okuyama, Mr. Y. Namba, Mr. Y. Oya és
Mr. Y. Minawa menedzsere.
|
|
| A két Datsun 210 sikeresen fejezte be a versenyt, és örökre bejegyezte
teljesítményét a motorsport történelemkönyvébe.
A #19 ("Fuji-Go") az A kategória győztese lett.
|
|
A #14 (Sakura) szintén sikeresen fejezte be a versenyt.
DATSUN megnyerte az 1958-as Around Australia Mobilgas Trial-t, és ezzel Mr. Katayama karriere is
magas szárnyalásnak indult. A Datsun motorsport, pedig kellő lendületet kapott a további
versenyszellem támogatásához. |
|
|