A japán szakszervezet és az autóipari vezetés között kialakult speciális helyzetben a szakszervezet
vezetői legalább olyan hatalommal rendelkeztek a II Világháború után, mint maguk a top menedzserek.
Befolyást gyakorolva a cég irányvonalaira szinte többet tudva az előrelátható eseményekről, mint maguk
az üzlet irányítói.
A kezdeti időkben olyan munkás orientáltak voltak hogy követeléseikkel könnyen tönkretehettek egy
jól prosperáló vállalatot is. Ennek elkerülésére az egyes cégcsoportok létrehozták lojális vezetésű
saját szakszervezetüket. Ez a módszer eltér a szokásos amerikai autóipari szakszervezeti mozgalomtól,
ahol egy közös szakmai szakszervezet intézi az iparág valamennyi munkásának képviseletét.
A másik dolog, amit meg kell érteni, a japán autóvásárló pszichológiája, ami abból fakadt, hogy a
hatvanas évekig szinte elképzelhetetlennek tűnt, hogy a közép és felső osztályok tagjain kívül az
alsóbb osztályok tagjai is autót birtokoljanak. Japánban legkevésbé sem volt sikkes az autóval
"kivagyiskodás" ezért az autók és teherautók birtoklása a merészek és gazdagok valamint a vállalkozók
és üzletemberek előjoga volt.
A Japán autózás történetében mindig is több volt buszokból és taxikból mint magán autókból. A hatvanas
évekig az egyszerű munkás nem is igen engedhette meg magának az autóvásárlást, mindaddig amíg a
felgyorsuló fejlődés és termelés üteme létre nem hozta a fogyasztói társadalmat. Az autó ugyan még
ez után is megmaradt luxus kategóriának, amit továbbra is tenyerükön hordtak tulajdonosaik. Amíg
Henri Ford milliószámra adta el autóit a II Világháború előtt, addig a Japán autóipar még az
exporttal együtt is csak töredékeit produkálta ennek
Miért kell mindezt kiemelni..... Mert természetesen ez a story is az eladási és produkciós számokról
szól, amelyek az amerikai autógyárak termeléséhez képes minimálisnak látszanak. A számok azonban
egymagukban nem adják vissza a helyes tükörképét a Japánok gondolkodásmódnak, ami ebben az időben
még különböző volt az "autótulajdonlással" kapcsolatban. Hiszen az egyszerű embereknek szinte eszükbe
sem jutott a 20 század közepéig, hogy autóra van szükségük, ami következtében a gyártási számok is
alacsonyan maradtak. Az innovativitás sokkal kevesebbet jelentett az egyéni eredményesség
kiharcolásában, mint a családi kapcsolatok és a képzés szintje, ezért ez az előrehaladás gátját
is jelentette. A szakszervezetek szintén féltek a haladástól. Egészen a 40-es évektől az 50-es
elejéig a Nissan erős helyi szakszervezetei így igencsak lefékezték a továbbfejlődés ütemét.
Az idő kerekét azonban nem lehetett megállítani, amely gyorsvonati sebességgel érte utol a Japán
autógyártást is, ami máról hónapra a Nissan alvó státuszát is egy elképzelhetetlenül agresszív
ütemű fejlődésbe lendítette át.
Nos kezdődjön hát a story...
|
A japán autógyártás
kezdeti időszaka