|
Mint minden évben eddig, a szeptember
vége, október eleje az évadzáró találkozók ideje, melyeket nyílt tüzű bográcsolással
egybekötött kerti parti keretében az őszi nap lágy simogatása mellett a hegyekben
szoktunk megrendezni.
Idén sem volt ez másként, amikor is az ország egyik legtávolabbi csücskébe a
zempléni Borsó hegy (amely a múlt század eleji Hernád folyó mellett vezető és e
hegyvidéken átvezető "bor-só" kereskedelmi útvonalról kapta nevét) lábánál
elterülő csendes faluba, a vendégeket mindig szívesen váró Hejcére látogatott el
népes csapatunk.
Szakítva eddigi szokásainkkal, nem egy helyről hosszú konvojban, hanem az ország
több helyszínéről külön-külön, kisebb hordákba verődve indultak az autók,
többségében a délutáni munkavégzés utáni pénteken.
A horizont alá süllyedt nap szürkületében egymás után érkező kis csoport tagjait
kristálytiszta éles hegyi levegő és a helyi szervező fogadta a kellemesen befűtött
szobáik kulcsaival.
Központi helyiség – és bográcsoló – a falú középpontjában álló egykori görög-katolikus
templomból átalakított "Tornyosház" udvarházban került berendezésre.
Az autók csomagtartójából előkerülő sültek, saláták és egyéb finomságok gyorsan
töltötték fel az étkező helyiség asztalait, ínycsiklandózóan hívogatva az éhes
utazókat.
Az érkezés pillanatait követően a teljes pénteki társaság rövid időn belül az
asztalok mellé telepedve a terülj-terülj asztalkámról tányérokra lapátolt falatokkal
és azok leöblítésével volt elfoglalva vidám csevegés kíséretében.
S így folyt tovább az evésnek ivásnak folyamattya, mígnem éjfél környékétől - a
szűnő befogadó és tűrőképesség következményeként - az elszállingózás véget nem
vetett az első nap esti összejövetelnek.
Az esti dáridót követő reggelen, volt aki a friss levegőn beiktatott egészségügyi
sétával, volt aki mindezen nélkül botorkált reggeliző asztalokhoz, amelyeken már
nem csak a megelőző este étellel megrakott tálcái, de - köszönet házigazdánknak -
feltöltött újabbak is sorakoztak.
A bőséges esti és reggeli étkezések utóhatása azután a hegymenet alkalmával
köszöntek vissza, lassítva kiránduló csapatunk lendületét, amelynek fürgén levegőért
kapkodó tagjai igencsak izzadtságos munkával tudták csak leküzdeni a Borsóhegy holű
enyhén, hol meredekebben elénk kanyarodó medvecsapásait. A sportautók pedáljainak
taposásához szokott társaság becsületére váljon, hogy a 12 kilométeres, többnyire
hegymeneti távot valamennyi induló versenyző becsülettel teljesítette.
Ez idő alatt - a túráról felmentést kapott - szakácsunk irányítása mellett
a bográcsos szürkemarha lábszárpörkölt elkészítésének munkálatai sem maradtak
késedelemben.
A kirándulásról fújtatva megérkező főcsapatot a szombaton csatlakozó kényelmesek
vigyorgók társasága fogadta, akik csak az ebéd örömében osztoztak a fáradtságtól
bicsakló lábbal az asztalok mellé lerogyó társaikkal.
Az ebédet követően a gyógyírt nyújtó délutáni napsütésben a puha zöld fövenyre
leterített pokrócokon össznépi ejtőzés vette kezdetét a lábak masszírozása és az
izzadtság pótlása közepette.
A délután kellemes semmittevésének a vacsorára szólító harangszó vethetett csak
véget, amikor az omlósra puhult fenséges ízek élvezetével frissítette magát a
csüggedtek csapata. A lassú regenerálódás az esti program szokatlanul rövidre
sikeredését is előidézte, aminek következményeként a tíz órás híreket többen már
csak az álomtündér felolvasásában halhatták.
A különféle harci sebesüléseket magán viselő társaság késő délelőttre
szedelőzködött úgy helyre, hogy konvojunk belendülhetett a nap előttük álló
kalandjainak becserkészésére.
Következő állomásként Vizsolyt vettük célba, ahol a reformátusok első nyomtatott
magyar nyelvű bibliájának meglátogatása előtt a helyi - színészi vénával is
megáldott - helyi asztalos mester, a nyomtatás körülményeiről és a környék
történelmi nevezetességéről tartott interaktív előadását élveztük végig.
Amíg látogatók a régmúlt idők büszkeséggel telített kultúrtörténelmét szívták
magunkba egy - e témára kevésbé fogékony - társunk a felsorakozott 14 autó
megcsodálására összeverődött és útjukat megszakító autósok táborát fogadta és
igazgatta helyre.
A magyar hőskor történelmétől megittasult társaság ezt követően folytatta
útját Boldogkőváralja felé, ahol a vár megmászása és a hegy alá befúrt - istállóból
átalakított - lovagi étterem kínálatának bevizsgálását tűzte ki céljául.
A várfoglalás (amely már szinte hagyománnyá vált az elmúlt 4 év során, miután
eddig minden évben leküzdöttek egyet-egyet az utazók: Gyula, Eger, Siklós, Kőszeg,
Szigliget, Neuschwanstein), - a végtagokban cipelt emlékek hatására - az
elképzelteknél kissé nehezebben ment. A várfoglaló club zászló kitűzését és
megörökítését követően leereszkedés következett a hegy lába alá fúrt étterem
előkészített asztalaihoz.
A meglepetésként szolgáló környezetben mindenkinek jutott egy lovagi köpeny és
kinek szüksége volt rá, egy-egy emberes szablya, valamint a személyéhez szóló
fatányér és fakanál is. A társaság aprajának nagy örömére fel-le rohangálós
játék kezdődött a kardok cipelésével és emlegetésével mindaddig, amíg az egyik
falra rögzített vasjószág le nem ütötte az azt birizgáló egyik csöppséget.
Amíg a gyermekek a kardokkal hadonásztak, szüleik - a fém étkezési szerszámok
hiányában - a fakanál és fatányér használatát idézték vissza, kűzdve meg a
félhomályban rejtélyesen izgő-mozgó ételek beviteli nyíláshoz továbbításával.
Ki több ki kevesebb sikerrel oldotta meg a néhol kissé középkoriasan
sületlen és szőrös állatok lekűzdését, melyek lucullusi élvezeti hiányát a
környezet hangulatával próbálta pótolni.
A helyiség varázsa által feledett sikertelenségek ellenére, valamennyi látogató
egyedi élménnyel és számos fényképpel lépett ki a lovagi étterem botladoztató
homályából a délután fénylő ragyogásába.
A hétvége számtalan élményével a tarsolyokban ugyan sikeresnek lehetett volna
emlékezni a 2007-es Z évad zárására, ha az élvhajhász és telhetetlen tagság
nem szavazott volna egy pót-évadzáró megrendezése mellett!!!
Sz. S.
|
|
Évadzáró kirándulás a
a Borsó hegy lábánál 
