|
A másfél napos esemény során a műszaki alkotások élvezetére éhes publikum, hosszú
évek aprólékos, részletekre is kiterjedő sziszifuszi felújítási munkáinak eredményeiként
kicsiszolt, vagy éppen steril körülmények között megóvott gyöngyszemeket láthatott,
melyeket egykoron királyok és hercegek szállítására rendeltek és vörös szőnyeges
helységekben álmodták Csipkerózsika álmaikat.
Bármely előélettel is rendelkezzen egy ilyen unikum, mindegyikhez jár legalább egy
csodabogár is, hiszen nem köznapi értelemben vett autókról van szó, hanem négykerekű
családtagokról, melyek lelkének ápolását legalább olyan odaadással kell végezni, mint
a "két lábon közlekedőkét".
A hévízi Hotel Rogner ősparkjában szombat délutánra összesereglett közel száz autó,
az 1911-es évjáratú Opel Torpedótól a legújabb 2009-es Nissan GT-R-ig, öt földrész
autótervező műhelyének legsikeresebb mérnöki alkotásait reprezentálta. Ezt követően,
a rendőri biztosítással felvezetett konvoj szokásos körmenetére indult Hévíz belvárosán
keresztül Keszthely felé, mintegy élő hirdetőtáblaként invitálva az érdeklőket a másnapi
látogatásra.
A szikrázó napsütésben fényesen csillogó autók között vasárnap délutánra több mint
3000 látogató bóklászott csodálva és fényképezgetve az autógyártás 107 évének remekműveit.
Egy-egy felnyitott motorháztető alól a lóerők nyerítése hallatszott, míg másutt az
ajtókon betekintő kíváncsiskodók ízelítőt kaphattak a manufaktúrák hőskorából, amikor
a belső kárpitozás és műszerezettség kialakítása legalább olyan fontossággal bírt, mint
a megnyerően egyéni külső megalkotás.
Az esemény főszponzora az autórajongók legnagyobb örömére végre bevillantot két
Nissan GT-R-t is, melyeket a haladók eddig csak képről csodálhattak meg.
A másik Nissan újdonságként a Z sorozat legifjabb tagja a 370Z is kiállításra került.
A szülinapi torta 40 gyertyájának fényét pedig a kiállításon felsorakozott Fairlady
Z evolució 20 tagjának fényszórói biztosították.
Hosszú idő után első ízben sikerünt egy olyan teljes Z sorozat felvonultatása, amelyben
a legelső típustól kezdve és azok variációin keresztül (a rövidebb 2 vagy hosszabb 2+2
változat, ill Coupe vagy Targa Top ) a legteljesebb képet sikerült adni a club autóit
körbecsodáló és fényképező látogatók számára a Nissan egyik legnépszerűbb sportautójának
generációs fejlődéséről. (... ugyanakkor az ablakra kitűzött ismertető ellenére
a "mennyivel megy ez a Ferrari" kérdés is számos esetben elhangzott :-)
Ázsia szépe ugyan kissé morózussá vált, amiért a 40. születésnapjának megünneplésére
sem a szülők sem a szervezők nem tettek kisérletet, de makrancosságát azért a szombat
esti parti során mégiscsak sikerült azzal megfékezni, hogy a club elnöke egy 40-es
számmal bevilágított 240Z tortával lepte meg a hölgy képviseletében megjelenteket.
Míg a vasárnapi látogatók laikus szemmel, úgy a bíráló bizottság tagjai a szakértő
hozzáértésével vizsgálgatták a szépségversenyre benevezett résztvevők járgányait.
Az értékelés szempontjainak változatosságára jellemző volt, hogy a zsűri tagjai nem
csak évfolyamonként és országonként (földrészenként) ítéltek oda díjakat, de olyan
speciális részletekre is odafigyeltek, mint például a legszebb küllők, sárvédők,
hűtőmaszkok, enteriőrök.
A kategóriák győzteseinek kihirdetésére a kora délutáni órákban került sor, amikor
a kiszólított autók tulajdonosai a közönség hangos elismerése mellett vették át díjaikat
majd tiszteletkörüket megtéve elhajtottak a pódium előtt.
Az évfolyamonkénti kategóriákban díjazottak mindegyikét az a lendületesen hullámos
formavilág jellemezte, melyeket még a laikusok is első látásra felismerhettek a huszadik
századi mozik filmvásznairól, mint az 1948 Bentley MK6, a Jaguár XK 150 - 1960-ból, vagy
a 007-es ügynökök Aston Martin V8-a 1977-ből.
Az egyéni külső elismerése a földrészenkénti és országonkénti legszebb kiválasztásában
is megnyilvánult, hiszen a díjakat olyanoknak ítélték, mint az amerikai ikon, a Ford
Mustang 1967-ből; Ázsia szépe, a csavarig felújított Datsun Fairlady 260Z, a német
1953-as MB Adenauer, amely az NSZK kancellárjáról kapta nevét; vagy a "kicsi a bors de
erős" angol MGB 3.5 V8 -1979-ből; a francia de Pininfarina tervei alapján Olaszországban
készült 1967-es Peugeot 404 Coupe; vagy az Olasz 1937 Fiat 1500.
A különleges kategóriák kiválasztottai nem csak formavilágukban, de élettörténetükben is
egyéniséget hordoztak. Mint például az eredeti állapotában Ferenc Ferdinánd főhercegnek
készült és egy múzeum steril körülményei között élt MB 300 SL Gullwing (Sirályszárny)
vagy a "Hűtőmaszk-díjas" Rolls Royce, amely az angol királyi család tulajdona volt.
A közönség szavazatai alapján a "Best of Show" díjat, az 1911-es Opel Torpedó korabeli
stílusban beöltözött tulajdonosai vehették át.
Sajnos a legtöbb autót kiállítók különdíját a Nissan elfelejtette a club számára
prezentálni, ezért így "be kellett érnünk" azzal, hogy a felújított 2+2 Fairlady
260Z megkapta a legszebb ázsiai hölgy címét és a Nissan különdíját is.
Ez a tavaszi hévízi hétvége egy olyan társasági esemény újraéledését jelentette, amely
a műszaki formatervezés művészeti oldalának hangsúlyozásával járult hozzá az
ízlésformáláshoz, bemutatva egyben a kultúrált szabadidőtöltés egy másik alternatíváját.
S.SZ
|



|