|
Dinamikus ritmus és sportos vonalak
Az új Skyline külseje a lágyan ívelő vonalakkal "dinamikus ritmust" jelenít meg, s ez
lendületes, aerodinamikus és sportos kinézettel párosul.
Az autó magassága 20 mm-rel kisebb, szélessége 20 mm-rel nagyobb, mint elődjéé, a V35-ös
modellé.
Hosszabb orra, meredeken döntött A-oszlopa, az ívelt tetővonal és a hátsó kerékkivágást
körülölelő jellegzetesen lágy domborulatok kiemelik az autó dinamizmusát és kiemelik a
hátsókerék-hajtáshoz kapcsolódó arányokat.
A motorházfedélhez szoborszerűen megformázott hűtőmaszk és fényszórók csatlakoznak.
A csomagtartó fedéllel egybeépített hátsó spoiler az L alakú hátsó lámpákkal magára
vonzza a tekintetet, míg a kettős kipufogóvég már a megjelenésben is kihangsúlyozza a
kocsi célnak megfelelően nagy teljesítményét.
A Skyline sportos változatain kizárólagosan felszerelt első lökhárító és oldalsó spoiler
található.
Az új modellsorozat hétféle színben rendelhető meg, melyek közül három teljesen új, ezek
a következők: sztratoszféra-kék, penge-ezüst és karmazsinvörös.
Belső kényelem és kézműves-szintű kidolgozás
A teljesen új belső kiképzés műszerfala és középkonzolja vezető-központú kialakítású,
repülőgép-vezetőfülkeszerű érzést sugall.
Az alumínium borítások kialakítását a hagyományos japán rizspapír, a "washi" textúrája
inspirálta, míg az extraként rendelhető faborítások kiváló minőségű bubinga fából készültek,
amelyet általában kiemelkedően értékes bútordarabok anyagaként alkalmaznak.
A bőr bevonatú kormánykerék és sebességváltó gomb kézi varrású, ez is az egyedi
kézműves-megmunkálás minőségi benyomását fokozza. Az összes kapcsolót és műszert az
ergonómiai elvek alapján tervezték meg, hogy könnyen elérthetően, finoman legyenek
működtethetőek, és finom tapintással legyenek érzékelhetőek.
A sportos vezetéshez szükség testhelyzet elérése érdekében az ülések a korábbinál 27
mm-rel alacsonyabban helyezkednek el. Mind az ülések, mind a kormánykerék a korábbinál
szélesebb tartományban állíthatók. Az ülések határozott tartást biztosítanak, hogy úgy
a mindennapi közlekedésben, mint a hosszú utazások folyamán fáradságmentes autózást
biztosítsanak. A fej rendelkezésére álló tér és a hátsó lábtér kategóriájában a legnagyobb.
A Skyline-sorozatban ötféle belső kárpit-szín áll rendelkezésre, hogy az egyéni ízlésnek
megfelelő kombinációt lehessen megrendelni.
Kiemelkedő teljesítmény és vezetési élmény
A következő generációjú FR-L padlólemezt azzal a céllal fejlesztették ki, hogy élvezetes
és dinamikus vezetést tegyen lehetővé, anélkül, hogy kompromisszumokat kellene kötni a
kifinomult és kényelmes autózás terén. Az új Skyline tervezésekor a Nissan mérnökei három
kulcsfontosságú területre összpontosították figyelmüket: a motor teljesítményének megnövelése,
a teljesítmény-átadás és a kényelem kiemelkedő kiegyenlítettsége, a biztonsági és
környezetvédelmi szempontok érvényesülése.
A Skyline erőforrásául az újonnan kifejlesztett VQ35HR és VQ25HR típusú V6-os motorok
szolgálnak. A 3,5 literes változat teljesítménye 315 LE, legnagyobb nyomatéka 365 Nm,
maximális fordulatszáma 7500 fordulat/perc. A 2,5 literes változat teljesítménye 225 LE,
nyomatéka 268 Nm. A motor nyomatékát ötfokozatú automata sebességváltó továbbítja a
kerekekre, de annak érdekében, hogy a vezető optimálisan kihasználhassa a motor
teljesítményét, kézi fokozatváltásra is átkapcsolhat. Az új DS kapcsolási program
a különböző menetfeltétekhez illeszkedően optimalizált fokozatváltással szolgálja
a dinamikus vezetést. A sebességváltó belső fordulatszám-szinkronizáló rendszerrel
rendelkezik.
A sportos kivitelű SP és P modellekben a kormányoszlopon lévő kapcsolókarok segítségével
a kézi üzemmódban a vezető kézzel is beavatkozhat a fokozatváltási folyamatba.
A kapcsolókarok erős, könnyű magnéziumból készültek.
A jármű dinamikus viselkedésének tökéletes kiegyenlítettsége révén a Skyline a legkülönfélébb
vezetési helyzetekben érzékenyen reagál a vezető parancsaira – agilis és kényelmes a városi
forgalomban, stabil és kifinomult az autópályán és pontosan irányítható a kanyargós hegyi
utakon.
Az új karosszéria elődjénél merevebb, kevesebb zajt, rezgést és működési egyenetlenséget
(NVH) továbbít az utastérbe, mint elődje, a V35-ös modell, annak ellenére, hogy a tömeg
gyarapodása nem jelentős. Az útfelületről érkező zajok minimálisra csökkentése érdekében
a Nissan az alkalmazott korszerű műszaki megoldások segítségével pontosan kézben tartja
a kerékfelfüggesztések, a futómű-bekötések és a karosszéria rezgés-átviteli jellemzőit.
A Skyline egyedülálló megoldása a világon elsőként alkalmazott aktív négykerék-kormányzás,
amely a haladási sebességtől és a kormánykerék-elfordítástól függően vezérli az első és
a hátsó kerekek elfordítását kanyarodás közben, lehetővé téve ezáltal, hogy kis és közepes
sebességen pontosabb lehessen az irányítás, nagy sebességen pedig finoman reagáló és
megerőltetés-mentes legyen a vezetés. A négykerék-kormányzás az SP és S modellekhez külön
rendelhető felszerelés.
A Skyline sportmodellek 18 collos, a standard modellek 17 collos, nagyméretű alumínium
kerekekkel vannak felszerelve. A sportmodellek esetében a nagyobb teljesítő képesség
érdekében különböző méretű gumiabroncsok kerülnek az első és a hátsó kerekekre
(elöl:225/50R, hátul:245/45R).
Magas környezetvédelmi és biztonsági színvonal
A karosszériát úgy tervezték meg, hogy az ütközési biztonság szempontjából más
gépjárművekhez illeszkedjen az ütközési karakterisztikája, más szóval, azokkal kompatibilis
legyen; a megerősített elemekkel körülvett utaskabin kiemelkedően jó védelmet nyújt a bent
ülők részére, ugyanakkor az autó minimális mértékben továbbítja az ütközés erejét a vele
ütköző személyautóknak. Az elütött gyalogosok biztonsága érdekében a karosszéria első
részét úgy alakították ki, hogy a fejet és az alsó végtagokat a lehető legkisebb ütközési
igénybevétel érje.
A Skyline vizsgálatokkal igazolt módon szuper-alacsony károsanyag-kibocsátású autó
(SU-LEV), nitrogénoxid (NOx)-emissziója és nem metán-szénhidrogén (NMHC)-emissziója
jelentősen, 75 %-kal kisebb, mint a 2005- -ös japán előírásokban meghatározott határérték.
Forrás: Nissan
|
|