|
 |
Autós barangolás
a föld naposabbik oldalán |
A munkába érkezők és hazafelé
indulók szállítását biztosító légkondicionált helyi érdekű vonatok a közel 100 kilométer
átmérőjű város valamennyi kerületébe (suburb) eljuttatják a "vonaton" utazókat. Az állomások
és padok tiszták, (tilos a dohányzás és köpködés a szemetelés a firkálás, s e tilalmak
megszegőire kemény pénzbüntetés és "közösségi munka" vár 150-500$, ami 22.000-75.000HUF), s csikkek sem éktelenítik
a megállók környékét. A várakozó diákok csoportjai a peron kövén ülve beszélgetnek és
olvasgatnak, amíg villamosaikra várakoznak.
Sydney lakosok büszkék városukra, s pártállástól és hatalmon lévő kormányok politikájától
függetlenül, annak virágzásáért mindent meg is tesznek. A város ütemes fejlődése egy pillanatra
sem áll meg. A belváros üzleti negyedeinek felhőkarcolóiban az utóbbi idők fejlesztései során
számos lakás is helyet kapott. Az eddigi üzleti negyed lassan "residental area"-vá (lakóövezetté
válik). Kettő és négy sávos gyorsforgalmi utak szelik keresztül-kasul a várost, hogy az átmenő
forgalom számára is zöld utat biztosítsanak.
A város magas épületes magját kerületekbe tagozódó lakóövezet veszi körül, amelyeknek szintén
vannak saját belvárosaik és hatalmas (ingyenes) parkolási lehetőségekkel ellátott bevásárlóközpontjai,
ahol legalább annyira zajlik az élet, mint idehaza a "plázákban". Napközben mamákkal és gyermekeikkel
van tele, délután ehhez csatlakoznak az iskolából belátogató diákok, majd kora délután még a
munkából korán lelépők is beugorhatnak apróságokért az 5 órás zárás előtt. Délután öt után már
csak egy-egy közért és alkohol bolt (közértekben nincs alkohol árusítás) ...valamint a
gyorséttermek árulhatják portékáikat.
Öt után kezdődik az össznépi szabadidő, amikortól mindenki kedve szerint bütykörészhet háza
táján, vagy mehet a tengerpartra sétálni, surfözni vagy pancsolni, de vannak olyanok is, akik
az autóik tisztogatásával és szerelgetésével töltik idejüket.
A családokban - az itt is emelkedő benzinárak ellenére - szinte mindenkinek van saját autója.
A távolságok ezt szükségessé teszik. Természetesen ezek közül az autósok közül a "hozzáértőbbeknek"
Nissan sport autójuk van, amelyeknek szélesebb választéka érhető el odaát, mint kis hazánkban.
A Nissan Z és ZX-eken kívül - amelyekből legutoljára
a 300ZX 2+2 turbó gyártása történt lokálisan - a márka számos nálunk ismeretlen változata is található a
Silviák, Skyline-ok, SX-ek kategóriájában.
Manapság azonban divattá vált a kis doboz alakú 1500 és 1600 típusok csontig felújítása és 4
illetve 6 hengeres turbómotorokkal felszerelése. Ezek a sportautó tulajdonosok természetesen
itt is clubokba tömörülnek, amelyek tagjaival és büszkeségeikkel már számos esetben sikerült személyesen is
megismernem.
Természetesen a sportautózás támogatására szerveződött iparágak, mint az alkatrészellátás
és hozzáértő és alapos szerelési, és tuningolási támogatás is széles választékben áll rendelkezésre.
Ilyenek többek között az elmúlt 5 évben kincskereső körútjaimaon mindíg felkeresett
és bemutatott Unique Auto Sport tuning-műhely és
a Just Jap alkatrész- és tuning áruház.
Az események írásos és képes beszámolóit az alábbiak
szerint szedtem csokorba és bocsátom fogyasztásra.
|
|
• Bevásárlás a JustJap polcairól
Sydney-ben járva, autós programjaink szervezésekor ki ne hagyjuk a tervekből azt a
felejthetetlen élményt, amellyel a város egyik délnyugati kerületének autós áruháza
a JustJap szolgálhat, ahol a polcokon ezernyi inycsiklandozó
nyalánkságot találunk, amelyeknek beszerelésével csillogóan irigy pillantásokat érhetünk
el tuningolt autónk látványára ...
(Folytatás)
| |
|
• Unique Autosport
Jó pár évvel ezelőtt, Ausztráliába tervezett utazásom előtt egy Internetes
böngészés során találtam meg azt a Sydney-i WEB siteot, amely magát a 300ZX
típusokat tuningoló speciális központként mutatta be.
Nem kis izgalom előzte meg a látogatásra megjelölt nap előestélyét, s nem csak
azért, mert pár speciális alkatrész az én listámon is szerepelt, hanem azért is
mert hasonló tuning centrumot még Európában sem sikerült felkeresnem.. Első
látogatásom óta, ez év decemberében immáron már harmadízben látogattam meg
a Unique Austosport barátságos csapatát, ahol mindíg található újdonság, vagy egy
éppen arra járó Z fanatikus ... Ebben az évben sem történt máshogy ....
(Folytatás)
| |
|
• A kicsik lehagyják a nagyokat ugye ???
A kicsi a bors de erős kifejezés lényegét értettem meg Sydney Drag racing pályályán
ahol többezres nézősereg előt bizonyította be pár Zsiguli nagyságú kisautó, hogy nem
mindíg a méret a meghatározó .... a fürgeséggel még az egér is legyőzheti az elefántot.
(Folytatás)
| |
|