|
• A konvoj első része összeáll
A rövid üdvözléseket és az új tagok bemutatkozását követően megalakult konvoj, elindult az M1
felé, hogy megtegye az első százötven kilométert, találkozási pontok beiktatásával, hogy vidéki
tagjaink is csatlakozhassanak.
• Kalandos utakon
Balszerencsénkre konvojunk menet közben két csapatra bomlott, amikor is egy súlyos baleset
helyszínelése a sorunk kétharmadát kerülő útra kényszerítette. Így közel egy órai várakozás
után csak az előfutó három Z folytathatta útját az előzetes terveknek megfelelően.
Ugyan több órás késéssel, de végül is mindkét csapat szerencsésen érkezett meg szombathelyi
kiállásunk, a Savária Nissan márkakereskedés színhelyére.
• Kiállás a szalon előtt
A nap sugaraitól felhevülve lendületesen fejeztük be sorba állásunkat, hogy mielőtt vendéglátóink
által már előkészített hűvös italokra vethessük magunkat. Az italok felszolgálását ízletes hidegtálas
ebéd követte, amely alatt mindenkinek alkalma nyílt az út izgalmainak feldolgozására.
Amíg a frissítők és ételek elfogyasztása után csapatunk hölgytagjai a légkondicionált, hűtött
kiállítótermek kényelmes foteljeit választották, addig a férfinép a felsorakozott autók közé vetette
magát, hogy végigmustrálja a tavaszi felújítások és átalakítások végeredményeit.
• Kőszegi kirándulás
Délutáni kirándulásunk célpontja Kőszeg volt, ahol a mesefilmek építészeti remekeit idéző sok
tornyos templom előtti kis főtér valamennyi parkolójának elfoglalása után indultunk sétára az
óváros szűk macskaköves utcáin. A késő délutáni frissítő szellő lágy fuvallatától kísért
felfrissülésünket, árnyékot adó fák lombjai alatt egy kávéház teraszán fejeztük be hideg italok,
fagylaltok és sütemények kíséretében.
• A Gödörben
A vacsorahelyszínre indulás előtt szállodánkban volt még idő arra is, hogy az út porának
leöblítéséről, mint felületi, mint belső kezelés során gondoskodjunk. Éppen hogy végeztünk ezen
foglalatosságokkal, amikorra kisbuszunk is megérkezett, hogy Szombathely egyik leghíresebb éttermébe,
a "Gödör"-be szállítson miket. Ez a hely megérdemelten vívta ki látogatói elismerését, hiszen nem
csak a felszolgálás, az étel minősége, de hatalmas porciói is a középkor, több napos lakomák szellemét
idézték fel számunkra. Amíg az elfogyasztott mennyiségtől pukkadozva mocorogtunk padjainkon, a
körülöttünk sürgölődők folyamatosan hordták a hideg italokat a feldolgozás megkönnyítése érdekében.
• Hartbergi látogatás
A szombat reggeli napsütés újból autóinkban talált bennünket útban Ausztria felé, ahol is Közép-Európa
legnagyobb privát autós múzeumát kívántuk meglátogatni Hartberg-ben.
Lendületesen haladtunk keresztül a vasárnap szinte teljesen kihalt burgerlandi településeken, amíg
elértük úti célunkat, ahol parkoló hiányában (vagy csak mi nem találtuk meg) megszokásból a múzeum
melletti helyi Nissan márkakereskedés előtt sorakoztunk fel.
A hangárnyi méretek alatt több teremben 24.000 nm2-en kétszáznál is több autós és motoros csoda
sorakozott makulátlanul restaurált állapotban. Botorkáló léptekkel járkálva, nedves szemmel, meghatott
áhítattal tekintettünk fel eme autós királyi udvar csodáira, kapkodva fejünket, mint egy kisgyermek,
aki nem tudja melyik tortába harapjon bele először a felkínált bőségből.
Ez az esemény a valóságban csúcsa volt kétnapos túránknak, megkoronázva azt, s még előttünk
állt pár órai vezetés Burgerland legszebb hegyeken-völgyeken keresztül vezető útján a magyar határ felé.
• Ágyúgolyó Futam
A délután derekán értünk Fertődre, ahol búcsúebédünket fogyasztottuk el egy kellemes vendéglő árnyékot
adó és a hirtelen jött 15 perces záportól óvó napernyőitől védett teraszon.
Társaságunk a búcsúzkodás után ismét két konvojra szakadt, mert jó páran még egy rövid ebéd utáni
sétát is beiktattunk a kastély kertjében, hogy a megcsodálhassuk a legutóbbi felújítási munkálatok
eredményeit.
Tervezett programjaink végeztével az ötös boly Pest felé vette az irányt, de csak kis ideig bírva
ki a lanyha tempót, hogy aztán "ágyúgolyó futam keretében" próbálja ki autóik végsebességét, égetve
a jó minőségű osztrák 95-öst.
Ezen kalandsorozatot júliusban kívánjuk folytatni amikor is azt Osztrák tavak mellet fogunk találkozni
Osztrák, Német és Svájci "Zedes" sorstársainkkal.
Addig is "May the Z force be with you"
(SZ.S)
|

|