|
|
 |

Godzilla bébi születőben |
Ezen csendes időszak adja a lehetőséget arra, hogy egy-egy kósza hír elcsepegtetésével
megkezdődhessen az az előjáték, amely egy-egy fotó vagy rajz megjelenésével a csúcspontig
fokozhatja a várakozás izgalmait.
Ez kell az autógyáraknak, amikor is hónapokon keresztüli polemizálgatással az
internetes autós-médiák ismét a figyelem középpontjába terelhetik a lankadó lelkesedést.
Így volt ez az idei telelőn is, amikor a Nissan 2010-es terveit ismertető CEO Carlos
Ghosn és COO Toshiyuki Shiga bejelentései nyomán megkezdődtek a találgatások a 2002-ben
beszüntetett közép kategóriás FR sport coupe (Silvia / 240 SX / 200 SX / 180 SX hívják
is majd bárhogy) várható 2010-11-es újjászületéséről.
Ezen autók, amelyek Ázsia “első jogosítványos” fiataljainak járgányaiként híresültek el
- melyek dobkályha nagyságú turbókkal és kémény vastagságú kipufogókkal ellátva, szuszogva
gyorsulták le a piros lámpáknál mellettük álló családi hathengereseket - azóta is érezhető
hiányt okoztak a Nissan kínálatának palettáján.
A beindult képzeletek rögtön "falra is festették" a Z RWD platformjára épülő és a Renault
230 lóerős 2.0 literes turbó motorjával meghajtott ördögöt.
A jelenlegi formák oldalról ugyan jobban emlékeztetnek a Hynday Tiburon-ra, az orr-rész
pedig a Mercedes slr vagy slk elemeire, de remélhetőleg a tervezők ceruzái alól kikerülő
kis Godzilla legalább olyan osztatlan sikert fog aratni a 2000-es évek fiataljainál, mint
tették azt elődeik a 80-es évek felnövekvő generációinál (akik manapság már Z-re vagy
GT-R-ra cserélték széthajtott járgányaikat)
A további vajúdást természetesen mi is folyamatosan figyelemmel kísérjük, mint, ahogy
tettük ezt a másik két típus megszületése folyamán is.
| |
|
A NISSAN QASHQAI 2010-ES MODELLFRISSÍTÉSE |
A Nissan középkategóriás crossover autója, a Qashqai 2010 tavaszára alapos
modellfrissítésen megy keresztül, hogy megerősítse úttörőként elért vezető
helyzetét abban a kategóriában, amely alternatívát kínál a hagyományos európai
ferdehátú családi autókhoz képest. A vevők már decembertől megrendelhetik az új
Qashqai modelleket a hivatalos Nissan kereskedésekben, és várhatóan márciusban
érkeznek az első autók.
A Qashqai átalakításának leginkább észrevehető eleme az autó orrának változása,
amelyet teljesen átterveztek. A teljesen új motorháztető, az első lökhárító és
a fényszórók együttesen új megjelenést kölcsönöznek az autónak, miközben fokozzák
a kifinomultság és a minőség hatását. A Qashqai+2-n szintén végrehajtották az
első rész ugyanilyen átalakítását.
Az autó hátulján a lámpák alakja nem változott, de a felületük új aerodinamikai
kialakítása révén csökkentik a légellenállást. A lámpák borítása az eddiginél
átlátszóbb, a felső rész – amely a tolatólámpákat és az irányjelzőket tartalmazza
- átlátszó, míg az alsó rész a féklámpával és a hátsó helyzetjelzőkkel piros.
A féklámpákban és a hátsó helyzetjelzőkben 12 LED adja a maximális fényerőt.
| |
|
A lecsapott
tetejű 370Z rövidesen bemutatkozik |
|
Az Európai Márkajogi Hivatalhoz benyújtott tervek alapján kiderült, hogy a
kemény összecsukódó tető most sem váltotta fel a fekete vászon esernyőt, amelynek
vonalvezetésével a lecsapott tetejű 370Z legalább olyan furcsa kinézetű lesz, mint
eddig bármelyik megelőző nyitható tetejű változat.
A hátsó "hatch back" egyenletesen lejtős vonalának legyalulásával az autó elvesztette
csomagtere egy részét és a Z kupékra jellemző tetővonalát, ugyanakkor ezzel a
megváltozott vonalvezetéssel a far feljebb került az orrnál.
Ahhoz, hogy személyesen is eldönthető legyen, mennyire is dögös a friss hús dizájnja,
pár hónapot még várni kell a new yorki bemutatóig. A részletes specifikációk és árak
szintén a helyszínen lesznek publikálva, de lényeges eltérések nem igen várhatóak a
tin box testvéréhez képest.
| |
|
A "Mi asszonyunk
új ruhája (BRE240Z) |
Feb. 05-10, 2009, Nurenberd, Germany - Az, amit itt - a
Nürnbergi Játékvásáron - a közel 3000 ezer bemutató által kiállított több mint
egymillió kiállítási tárgy között láthatott a mintegy 55 ezer szakmai látogató, nagy lehetőséggel pár hónapon
belül a játékboltok és a "web-shop"-ok polcain is feltűnhet. Ezen számok láttán már nem
is csodálkozik a látogató azon, hogy az 1950 óta minden év elején megrendezett vásár
a világ legnagyobb szakmai kiállításává nőtte ki magát.
Igaz, az eseményről többet írtak, mint amennyi kép készült, - a szinte titkosított
bemutatók tartalmáról - mégis úgy értesültünk, hogy a japán Kyosho cég idén a Die Cast
Nissan autók rajongóinak kedvében is ügyködik és nem csak a kissé késlekedő 1:18
méterarányú GT-R R-35 kiadásával. Ugyanis mintegy újrahasznosítva az öntőformákat,
új ruhába öltözteti az eddig fekete-piros színekben pompázó rally 240Z-ket,
megjelentetve az egyik leghíresebb amerikai verseny Z hű mását is, a BRE 240Z-t.
Ezt az autót az amerikai földrészen elsőként landolt 240Z-k egyikéből alakította
száguldó paripává Péter Brock - Amerika egyik leghíresebb autótervező/autóversenyző,
versenyistálló alapítója a Brock Racing Enterprise versenyistállójában, majd küldte
győzelemre John Morton "kormányítása" alatt, számos CSSA (Sports Car Club America)
versenyre !!
(Részletek a BRE240-ről - rövidesen )
|
|
|
A 79. Genfi Autószalon
Nissan újdonságai |
• Qazana Koncepció
A Nissan-stand sztárja a Qazana koncepcióautó lesz. Ez az újdonság a "kisméretű
crossover-autó" (vagyis a kategóriákat egyesítő, kisméretű modell) kifejezéssel
írható le a legjobban. A Qazana-t úgy alakították ki, hogy megfeleljen mindazoknak
a ma ismert igényeknek, amelyeket a vásárlók egy ötajtós autóval szemben támasztanak.
A meghökkentő design meghatározó elemei a nagy és széles sárhányó, valamint a
karosszéria alsó része, mely erőt és szilárdságot sugároz, míg a felső rész
kialakítása a dinamizmust, a sportosságot és a rámenősséget hangsúlyozza. Az ötajtós
Qazana hátsó oldalajtói elölről hátrafelé nyílnak, de csak akkor, ha az előttük lévő
ajtó nyitva van.
• NV200
A másik világpremier a hamarosan megjelenő NV200 kishaszonjármű-típuscsalád
személyszállító változatának bemutatója lesz. Az elérhető, praktikus családi
szállításokra tervezett NV200-ban három üléssor található, és a hátsó ülésekre
történő könnyű bejutást a hátsó tolható oldalajtó segíti. A tágas, sokféleképpen,
rugalmasan és egyszerűen alakítható, kényelmesen használható belső tér akár 7
személynek is helyet ad, sok benne a pakolóhely, ami alapvető követelmény a nagy
családok esetén.
A csukott áruszállító- és a kombi-változat bemutatására később kerül sor.
• 370Z
Az Európában első alkalommal bemutatásra kerülő teljesen új Nissan "Z" ott folytatja,
ahol a 350Z abbahagyta. A nagyobb lökettérfogatú, mmár 331 LE teljesítményű, V6-os
VQ-motor a hátsó kerekeket hajtja a hatfokozatú, kézi kapcsolású sebességváltón
(melyben a világon első ízben alkalmazzák a szinkronizált fel-le kapcsolási
fordulatszámot szabályzó rendszert), vagy a teljesen új, hétfokozatú, a kormány
mellől is kapcsolható automata sebességváltón keresztül.
A kisebb tengelytávú és hosszúságú, és az elődjénél 32 kg-mal könnyebb 370Z agilisabb
is a korábbi modellnél. A belső tér kényelmét, minőségét és kifinomultságát
tökéletesítették, a "Z" egyedülállóan élvezetes, vezethetősége azonban változatlan
maradt. A kereskedelmi értékesítés júliusban kezdődik.
• Cube
Elődje a hazai, japán piacon már ikonná vált, s most a teljesen megújult Cube első
ízben, novemberben kerül bevezetésre az európai piacra, ahol egyedi, barátságos
designja azokat az európai vásárlókat készül meghódítani, akik valami eredetire, az
eddigiektől különbözőre vágynak.
Nagy, világos és szellős belső tere első sorban a városban autózók szívére hat
majd, akik nem a hagyományos autók kedvelői, viszont a kreatív, vidám és
megkülönböztető Cube-ot a saját személyiségük "meghosszabbításaként" fogják a
szívükbe zárni. Európában a Cube a 106 lóerős, részecskeszűrővel felszerelt 1.5 l-es
dízelmotorral és az 1.6 l-es 111 LE teljesítményű benzinmotorral kerül piacra.
• Pixo
Az európai vásárlók több értéket akarnak kapni a pénzükért, és egyben azt várják
új autójuktól, hogy alacsony legyen az üzemanyag-fogyasztása és a károsanyag-kibocsátása.
Ezért ez a legalkalmasabb időpont, hogy a Nissan kínálata kiegészüljön a Pixo-val.
Háromhengeres, 1.0 l-es motorjával a Pixo CO2-kibocsátása 103 g/km, és vegyes
ciklusban 4,4 l/100 km a fogyasztása. Ezekkel a tulajdonságaival a Pixo
miniautó-kategóriában a leginkább elérhető gazdaságos autók közé tartozik majd.
Vonzerejét még tovább növeli, hogy egyike lesz a legolcsóbb automataváltós
kocsiknak. Értékesítése júniusban kezdődik.
• X-TRAIL Platinum
A kiállításon szerepel még az X-TRAIL Platinum is, amely tovább erősíti az X-TRAIL
természetes erősségeiről (kényelem, jó gyakorlati használhatóság és dinamikus
teljesítmény) kialakult képet.
Az X-TRAIL most elérhető a Scratch Shield karcolásálló fényezéssel, amely megvédi
a külső felületet a felpattanó kövek által okozott enyhe sérülésektől, valamint
az autómosókban keletkező tipikus károsodásoktól. Az X-TRAIL csúcsmodelljét jelentő
Platinum kivitel ennél sokkal feltűnőbb külső jegyét jelentik a 18"-os könnyűfém-kerekek
, amelyek emelik az autó megjelenését és stílusát.
Az X-TRAIL Platinum vonzerejét tovább növeli, hogy ehhez a felszereltségi szinthez
külön rendelhető a nyolc hangszórós Bose prémium audio-rendszer. Minden X-TRAIL
része a középső kartámasz tároló rekeszébe beépített csatlakozó, amelynek a
használatával a bennülők az audio-rendszerhez csatlakoztathatják MP3-as lejátszójukat,
ami így láthatatlan marad akkor is, ha elhagyják a járművet. Az X-TRAIL Platinum
kereskedelmi értékesítése márciusban kezdődik.
Forrás:Nissan
|
|
|
Virtuális vezetőből -
a Dubai 24 órás "Endurance"-ig |
Január 09-10. 2009, Dubai, UAE - A GT akadémia megalapításának
ötletéül az az alapgondolat szolgált, hogy miért ne lehetne valódi tehetségeket
kiszűrni azokból a virtuális autóversenyzőkből, akik virtuózként kezelik a
Playstation3 autós játékainak kormánykerekét is.
Az ötlet megvalósításának bejelentését követően 2008 májusától a GT Académia
a Nissan nemzetközi versenyző válogató szervezete és a PlayStation felhívására
a virtuális vezetési képességeiket valódi körülmények között is megmérettetni
kívánó jelöltek szűrését kezdte meg.
Az online szűrésen legjobb köridőt produkált 22 jelölt ezt követően a GT Academia
Silverstoni központjában öt napos kemény teszten bizonyíthatta rátermettségének és
fizikai állóképességének szintjét. A mentális- és vezetési gyakorlatokat árgus
szemmel követő öt fős bírálóbizottság döntését követően Lars Schlömer, a bonni
taxisofőr és a spanyol MBA növendék, Lucas Ordonez álma válhatott valóra, további
életük gyökeres fordulatot véve …
A nyerő páros ezt követően négy hónapos intenzív oktatóprogramon vett részt a
Nissan versenyistálló kiszolgáló csapatával, hogy megszerezhesse a versenyzésre
jogosító engedélyét, s hogy azután ez év januárjában a Dubai 24 órás erőpróbán
mérhessék fel és bizonyíthassák rátermettségüket.
A gépet és csapatokat próbára tévő verseny során debütáló Ordinez, gyakorlott
vezetőket is megszégyenítő módon kezelte az előtte zajló ütközéseket és kipukkadt
gumik okozta lendületvesztéseket. Kiegyensúlyozottan kiváló teljesítményével az
induló XX autó között több ízben futotta meg a 9. leggyorsabb kört, büszkeséggel
töltve el Nissan/Playstation egész csapatát, szponzorait és vezetőit.
A Nissan/PlayStation versenycsapat közel kilenc hónapos kemény munkájának
eredményeként a GT Akadémia első számú győztese Ordinez, a Dubai versenyen
bebizonyította, hogy kitartással, szorgalommal, elhivatottsággal, meg persze kis
szerencsével mindenki valóra válthatja élete álmát. Ami ebben az esetben őt virtuális
vezetőből valódi GT győztessé teheti.
Egy életre szóló élmény 350Z-vel
Forrás:Nissan
| |
|
| |
|
|
|